Tegnap azt ígértem, hogy igyekszem a tőlem telhető legnagyobb segítséget adni a bizonyítványosztás előtti időszakban, amikor már a kisiskolásoknál is dolgozat dolgozatot követ. Ráadásul ez az időjárás nem kedvez szellemi teljesítményünk csúcsra járatásában. A kevés napsütés, a még kevesebb mozgás, a friss levegő hiánya, enyhén szólva sem a barátunk. Pedig a jó bizonyítvány fontos. Nézzük, mit tehetünk. Szedjük össze a hozzávalókat és csiszoljuk össze, hogy a lehető legkisebb súrlódással működjön a gépezet.
A sikeres dolgozat egyik alapvető összetevője a megfelelő koncentrálóképesség. Akkor és ott a lehető legtöbbet kell kihozni magunkból. Ha már a kérdések felénél szétesik a gondolkodásunk, ha mindenféle, oda nem illő képek és hangok jelennek meg elménkben, bizony kevés az esélye hogy önmagunkhoz képest maximálist nyújtsunk.
Mint ahogy ígértem, a mai játék egyszerre fejleszti a koncentrálóképességet és gyakoroltatja a matekot. Régi játék, bizonyára sokan ismeritek, csak talán soha nem gondoltátok végig, hogy mennyire nagyszerű is ez a játék. Itt az ideje leporolni róla a port.
A játék neve: Bimm-bamm-bumm
a játék annál élvezetesebb, minél többen játszák, tehát kell az egész család, de még a szomszédok is jöhetnek.
Az eredeti játékot a 7-es számmal szokták játszani, talán mert ez a legnehezebb, így a leghatásosabb is, de az aktuálisan tanulandó szorzótábla, vagy a begyakorlás kedvéért ettől eltérhetünk.
A szabály: a játékosok sorban, egymás után sorolják a számokat. 1,2,3,4,5,6, jönne a hét, de nem azt kell mondani, hanem hogy bimm. Minden olyan esetben bimmet kell mondani, ha a számjegyek között szerepel a 7, pl.: 17, 27, 71, 75.
Ez alól kivétel, ha bammot kell mondani, mégpedig abban az esetben, ha a soron lévő szám a 7-nek szorzata, pl.: 14, 21, 35.
Bummot pedig abban az esetben mondunk, ha a következő szám megfelel mindkét előző feltételnek, tehát a számjegyei között szerepel a 7 és még szorzata is a 7-nek, pl.: 70, 77.
Aki eltéveszti, kiesik vagy zálogot ad.
Egyáltalán nem könnyű játék, ezért javaslom valami motiváció bevezetését, nehogy a kezdeti sikertelenség elvegye ettől az igen hatásos játéktól a kedveteket. Pl.: a vesztes elvégzi az esti rámolást a győztes helyett. Kedves felnőttek, ha szükséges legyetek egy kicsit nagyvonalúak, több okból is megéri.
Holnap az olvasást vesszük elő.
Recent Comments