A másodikosok mostanság kezdik el tanulni a szorzótáblákat, ezért egy kis instant segítségre gondoltam addig is ameddig el nem készül a következő játékválogatás, mely az alapműveletekről szól.
Szükséges hozzá egy csomag francia kártya, amiből kiveszed a figurákat. Marad tehát a négy szín 1-10-ig. Összekeverjük, és szétosztjuk a játékosok között. Aki tudja, kézben tartja, aki nem kiteríti maga elé háttal leborítva a lapokat. Egyszerre két játékos játszik, húznak egy-egy lapot egymástól. Az viszi el a párt, aki előbb mondja a helyes választ, vagy kezdetben, amikor még a gyorsaság nem számít, akkor az első játékost illeti meg a pár, de csakis abban az esetben, ha jó választ adott. Ha olyan szám került elő, melyiket még nem tanultak, akkor az összeadást is elfogadhatjuk. Azt sem árt gyakorolni.
Ne feledd, gyermekednek sikerélményre is szüksége van, hogy szeresse a matekot.




Posted in
Tags: 



