Minden egészséges gyermek zseninek születik…

nevelés Add comments

 

Minden egészséges gyermek zseninek születik, csak aztán kineveljük belőlük. Nekem ez a meggyőződésem.

Én is ezt tettem a nagyobbik lányommal. Természetesen csupa „jó szándékból”. A legjobbat akartam neki, hogy a lehető legtöbb helyen megállja a helyét, hogy démoszthenészi módra leküzdje a hiányosságait, hogy a legtöbb embernek megfeleljen, hogy a lehető legtöbb ember szeresse, hogy legyen fegyelmezett, kötelességtudó, szorgalmas ember. 

Nem hiányoztak ezek a tulajdonságok a lányomból, sőt néha már egyenesen Teréz anyának láttam. Pici lánykaként olyan természetességgel bánt az elesettekkel, vigasztalta, akinek bánata volt, bátorította bátortalanokat, soha nem adta fel, ha úgy érezte, dolga van.  Azt gondoltam, hogy a mai világban ez annyira ritka kincs, hogy feltétlenül erősíteni kell. Ma már tudom, hogy hiba volt.

A legtöbb, amit tehetünk a gyermekünkért, hogy jó példát mutatunk a számukra és bátorítjuk, hogy járják a saját útjukat, segítsünk, ha kérik, de nem kell azt előre kitaposni. Hiszem, hogy mindannyian határozott céllal érkeztünk a földre és a legsikeresebb, legboldogabbak akkor lehetünk, ha ezt az utat járjuk. Mind ezt engedjük meg magunknak, de legfőképp engedjük meg a gyermekeinknek. Ne akarjuk átírni a sorsukat.

Nem csak olyan kardinális kérdésekre gondolok, mint a választott hobbi, vagy a pályaválasztás, vagy a társas kapcsolatok meghatározása. Nem vagyunk szobrászok, a gyermekünk nem egy darab kő, akit nekünk kell megformálnunk. Engedjük, hogy az legyen, aki lenni akar, ha jó példát mutatunk nem lesz semmi baj. A mi értékrendünk a miénk, elég, ha mintaként szolgál a számára, nem kell ráerőltetni. Nem baj, ha tizenévesként nem patyolat a szobája, ha mi rendet tartunk magunkkörül, számára is eljön az igény a tiszta, szép, rendezett szobára. Ha pedig magunk sem vagyunk rendesek, úgyis hiába papolunk J Ha azt látja tőlünk, hogy előbb elvégezzük a házimunkát és csak utána ülünk le pihenni, szórakozni, akkor természetes lesz gyermekünk számára is hogy előbb a házi feladat és csak utána a játék.

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke boldogabb, sikeresebb lenne, mint Ő maga. Erről a legtöbbünk fejében szerintem az „téveszme” kavarog, hogy ezt úgy tudjuk elérni, hogy jobbá tesszük őket, mint amilyenek mi vagyunk, hogy többet várunk el attól, mint amit mi teljesítettünk anno, hogy ki akarjuk hozni belőlük a lehető legtöbbet. A végeredmény pedig a legtöbbször csalódás. Előbb vagy utóbb, de csalódás.

Gondolj csak bele, el tudod képzelni Einsteint szép rendezett frizurával, élére rakott könyvek között, már-már csupasz íróasztal mellett? Igen vagy nem? Lehet, hogy neked is felül kellene vizsgálnod az elvárásaidat? Nem tudom, csak kérdezem.

Én magamról azt gondolom, hogy sosem akartam ráerőszakolni magam a gyermekeimre, amit ők természetesen másképp látnakJ és mind a ketten másképp látják.

Még folytatom…

 

Leave a Reply

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés