Kocsma vagy iskola?

családi, csoportos, fejlesztő, játék, matematikai, szobai, ügyességi 2 hozzászólás »

matek és darts Ha már említettem az előző postban, akkor nem hagyhatom ki, hogy részletesebben is írjak erről a sokoldalú játékról.

Kicsit kocsmaszagú, balesetveszélyes, a fal vagy éppenséggel az ajtó épsége sem garantált, nem is mutat jól a virágok, pillangók, fidrek-fodrok között… Így hát a mi példányunk sokáig porosodott a szekrény tetején. Sajnos. Pedig mennyi mindent tud ez a játék.

Erre akkor jöttem rá, amikor elkezdtem írni a „Hogyan gyakoroljuk gyermekünkkel az alapműveleteket kín és szenvedés nélkül” című e-bookot. Olyan klubjátékokat kerestem, amelyekben sokat kell számolni. Elsőként a billiárd jutott eszembe, de azt mégsem javasolhatom, hogy végy a gyerekszobába egy billiárdasztalt. Valami kisebb kellene. És ha már egy tipikusan kocsmai játék ugrott be, maradhatunk is itt. Hiszen a jó öreg darts tökéletesen megfelel az összes kritériumnak, hogy helyet kapjon a könyvemben.

Nézzük csak mi is az, amit tud:

  • Először is meg kell fogni a nyilat, amit a táblára kell eldobni.
    És hogy fogjuk meg a nyilat? Hát pontosan úgy, mint amit helyes ceruzafogásként emlegetünk.
  • Másodszor pedig el kell juttatni a megfelelő célba a mi kis nyilunkat.
    Mi történik ilyenkor? Koncentrálunk, majd a szem és a kéz koordinációjával dobjuk el a nyilat.
  • Harmadszor pedig keressük a legjobb játékost. Azt, aki a leghamarabb teljesíti a feladatot, vagyis 301 kezdő értékről eljutni a 0-ra a dobott értékek kivonásával.
    Ráadásul még egy kis szorzás is van benne a dupla és tripla szektorok találatával. 

Innen nézve ugye már nem is annyira kocsmaszagú ez a játék. Nem beszélve arról, hogy egy jó kis családi darts parti milyen jótékonyan hat kapcsolatunkra.

A játékról - gondolatmorzsák 3

gondolatmorzsák 1 hozzászólás »

 

A tanulás nem attól lesz játékos, ha csinos grafikát teszünk a feladat mellé és/vagy klikkeléssel kell kiválasztani a helyes megoldást, hanem attól, ha a fókuszt áthelyezzük az alapozásról vagy a számonkérésről a játékra, magára. Amikor fontosabbá válik a versenyhelyzet és a szerencse.  Ilyen például a darts (nem automata táblán) Amikor nyerni akarsz, és közben észre sem veszed hány darab kivonást végzel el.  Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne kellemesebb és hasznosabb egy szorzómemori  lejátszása, mint szorzásos példák megoldása.


Tornáztasd meg az agyad!

családi, csoportos, fejlesztő, játék, matematikai, szobai 1 hozzászólás »

 

matekA család minden tagjának jó kis tréning a következő játék, amihez ceruza és kockás papír kell.

A feladat a következő: a játékosok sorban, egymás után kockás papírra rajzolnak egy hat négyzetből álló alakzatot.  Az alakzatban, minden kisnégyzetnek legalább egy oldallal csatlakoznia kell a többihez. Minden alakzatnak különböznie kell az előzőektől. Megállapodás kérdése, hogy a tükröztetés megengedett-e.

Aki nem tud újabbat rajzolni, vagy már meglévő alakzatot  rajzol, az zálogot ad, vagy kiesik a játékból. Aki 35-nél többet tud (tükröztetés nélkül) az jelentkezzen!


Az én mesterségem

családi, csoportos, fejlesztő, játék, matematikai, nyelvi, szövegértés 1 hozzászólás »

 

Az egyik játékos kitalál magának egy mesterséget, és mond róla egy mondatot. Ha valaki kitalálja az első mondatból, kap 10 pontot, ha csak a másodikból, akkor 9 pontot, és így tovább. Aki rosszul tippel, az kiesik ebből a körből.

A végén az nyer, akinek a legtöbb pontja lesz.

Például: postás

  •  Ha meglátogat, azt jelenti, valaki gondolt ránk.
  •  Nem mindig örülünk neki, pedig nem is ő tehet róla.
  •  Rendszerint olyanokat hoz, ami másesetben hulladék.
  •  A legtöbb kutya nem szereti.
  •  Ruhája a tavaszt idézi.

A feladó pedig megkapja, a 10-ből megmaradt pontszámokat.

Remélem észreveszitek, mennyire összetett képességeket mozgat meg ez a játék.


A játékról - gondolatmorzsák 2.

gondolatmorzsák 3 hozzászólás »

 

Minden kisgyermek képes szenvedéllyel játszani. Majd felnövünk, és a legtöbbünk elveszíti ezt a képességét. Nagykár, mert aki képes magát átadni egy önfeledt játéknak, az egyéb területen is képes - könnyebben képes - átélni a szenvedély érzését. Ha csak azt az előnyét nézzük, hogy a szenvedéllyel végzett dolgokat pedig ritkán szoktuk munkának nevezni, már megérte.

 

A játékos ember mélyebb érzelmeket képes megélni.

 

Kövess a twitteren

Nincs kategorizálva Még nincs hozzászólás »

 

KukacKonrad a twitterenEz most az új jelszó. 2010 a közösségi médiák éve lesz, mondják a hozzáértők. Biztosan igazuk van, ezért én sem szeretnék kimaradni.

Ezért arra kérlek, kövess a twitteren. De nem csak úgy kérem ám, a semmiért. Arra gondoltam hogy megnyitom a Játék-Suli kihelyezett tagozatát.

Tovább is van, mondjam még? »

A játékról - gondolatmorzsák 1.

gondolatmorzsák 2 hozzászólás »

 

A játék akkor jó, ha teljesen bele tudsz feledkezni. Belefeledkezel, kizárod a külvilág búját, gondját, teljesen egy vagy önmagaddal. Teljesen mindegy mit játszol. Babázol vagy autóversenyt, kártyázol vagy társasjátékot, focizol vagy golfozol. És az is teljesen mindegy hány éves vagy.

A lelkednek szüksége van a játékra.

 

Szójáték

játék, nyelvi 5 hozzászólás »

Most egy közös játékra hívlak.  A következő 15 betűből  minél több és/vagy minél hosszabb értelmes magyar szót rakj ki. A megfejtéseket írd commentbe. Hónap végén pedig a legaktívabb, legeredményesebb játékosunk valami meglepetésre is számíthat. Törd hát a fejed! Az sem baj, ha a gyermeked segítségül hívod.

Pontosítok:

1. Kerestetik a leghosszabb szó ebből a 15 betűből. (Összesen max.: 15 karakter.)

2. Kerestetik a legtöbb ebből a 15 betűből kirakható szó. (Összesen max.: 15 karakter.)

3. Kerestetik a legtöbb szó, amelyek csak ezt a 15 karaktert tartalmazzák. (Tehát X * max.15 karakter.)

Ha lesz igény a játékra, akkor hetente jelentkezem hasonlóval.

a á á é o ú l l m n s s t v v


Minden gyerek tudja a fogyás titkát!

cikk 2 hozzászólás »

 

A twitteren Pszichoactor ajánlotta figyelmünkbe ezt a cikket. Mára ugyan mást terveztem, de elemi kényszert érzek, hogy nektek is megmutassam.

Néhány évvel, évtizeddel az volt a szöveg, ha egy jó pasit/nőt láttunk az újságban, hogy igen, kéretik fekete receptre feliratni. A fekete recept abban az időbe az ingyenesen kiváltható receptet jelentette.

Huhh. Régi szép idők. . .

Sok minden megváltozott azóta, többek között az is, hogy fekete receptre már inkább a cikkben szereplőket kérném :)

Olvassátok el, és bővítsétek ki a fogadalom listátokat! De ne azt amelyeket úgysem tartotok be!

Ebben a cikkben szinte minden benne van, amiért én is dolgozom.

  •  A játék.
  •  A szabad játék.
  •  A mozgás.
  •  A szabadlevegőn való mozgás.
  •  A példamutatás.
  •  Az együtt játszás.
  •  A gyermekek környezete.
  •  A döntés hozók figyelme.
  •  A szülői hozzáállás.

Szállj be Te is! Hozzd magad lendületbe! Tanulj a gyermekedtől és add le a felesleges kilókat!

Ui: És ne feledd megírni, milyen eredményre jutottál.

Eltelt egy év

Nincs kategorizálva 2 hozzászólás »

 

Eltelt egy év mióta Kukac Konrád átköltözött a blog.huról, ide a saját lakhelyére. Ne ijedj meg nem akarlak hosszú és unalmas évértékeléssel terhelni, de ha már ilyenkor szokás, akkor néhány szót azért én is mondok az elmúlt évről és a jövőbeni terveimről.

A rendszerességről:

Az elmúlt év tanulsága az volt, hogy hiába ígérek bármit is, úgysem tudom tartani. Ezért aztán nem ígérek semmit, de azt legalább betartom. Na, jó. annyit, azért ígérek, hogy igyekszem :)

A postokról:

Továbbra is lesznek játékok, s a könnyebb választhatóság érdekében is tervezek változásokat. Családról, nevelésről, oktatásról rendszeresen közzé teszem a gondolataimat, remélem hozzáfűzitek a saját véleményeteket. Terveim szerint sok-sok vendég íróval találkozhatunk majd 2010-ben. És amit még nagyon szeretnék, sokkal több segédanyagot elkészíteni a számotokra.

Oktató anyagokról:

Elsősorban azokat szeretném befejezni, amelyeket elkezdtem, de az idén rendszeresebben  szeretnék, a kicsik számára készült anyaggal jelentkezni, és már gondolok a nagyobbakra is, de erről majd később.

Tulajdonképpen nem is akarok én ezekről most beszélni. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy az idén egy kicsit többet játszatok, mint tavaly.

Boldog új évet, játékra fel, még van néhány nap a szünetből, használjátok ki! Játsszatok sokat, legyetek vidámak, élvezzétek az együtt töltött időt!

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Entries RSS Comments RSS Bejelentkezés