Most a nagyobbaknak szeretnék kedvezni egy kicsit, hisz olyan unalmas lehet könyvből tanulni a vegyjeleket.
A játékot elkészíthetjük a klasszikus memorinak megfelelően is, de a változatosság kedvéért készíthetjük kétoldalas kártyákként is. Ebben az esetben is többféleképpen játszatjuk a játékot.
- Kiterítjük az összes kártyát az asztalra, az oldalát tekintve akár vegyesen is. A játékosok felváltva húznak egy kártyát, és ha tudják mi van a másik oldalára írva, akkor megtarthatják, ha nem visszakerül a bankba, amit esetleg újra szét lehet teríteni. Az nyer, akinek a legtöbb kártyája van.
- Játszhatjuk játékvezetővel is, ebben az esetben a játékosok sorban egymás után kapnak kártyát, és meg kell mondani, mi van a másik oldalon. Ha tudja, megtarthatja, ha nem visszakerül a talonba. Szintén a legtöbb kártyát összegyűjtő játékos nyer.
Ez a játék, amellett, hogy az elemek és a vegyjelek megtanulására kiváló, fejleszti a memóriát, és az általános műveltséget is, ha közben beszélünk is az elemekről. Ezért kisebbekkel is játszható. Nem baj, ha valamit előbb tudnak mint a tanagyag, ha azt nem kényszerből tanulják.
A kártyák most is a szertárban találhatók. Ha nem tudod a jelszót, írj egy bejegyzést azzal az e-mail címmel, amelyre a szertárbelépődet kapod.




Posted in
Tags: 



