Archive for the ‘szertár’ Category

Mindig tíz

matemetika

A mindig tíz játékot a klasszikus memória játék szabályai szerint kell játszani, azzal a kivétellel, hogy nem két egyforma számok alkotják a párt, hanem olyan két szám, amelynek összege mindig tíz. Igaz, hogy ezt viszonylag hamar megtanulják a gyerekek, de ha nem kellően és folyamatosan gyakorolják, az bizony később, akár felsőosztályban, vagy középiskolában is sok-sok, [...]

Számkígyó – összeadás és kivonás 1-100

math-wow

Számkígyó – összeadás és kivonás 1-100 Nekem szerencsém volt, a matektanáraim egytől egyig úgy tanították a matekot, hogy az szerethető legyen. Remélem ezzel a játékkal én is megmentek néhány gyereket az utálatos összeadás, kivonás példák sokaságától. A játék célja, 1-től 100-ig eljutni, majd onnan visszafelé újra beérkezni a az 1-es mezőre.

Dominó törtekkel

domino

A készlet 104 db dominót tartalmaz az egyik felén ábrával, a másik felén számmal jelölve egy adott törtet. A feladat, hogy a dominó szabályainak megfelelően összeillesszük a megfelelő ábrát a megfelelő törtszámmal. Kezdetben minden játékos kap 10-10 dominót, ha többen vagyunk, akkor kioszthatjuk az összes dominót is. A többit letakarva egy kis tálkában vagy kosárban [...]

Römizzünk helyesen írva

poker_cards-300x225

A römi szabályain alapuló, helyesírás fejlesztő játékot készítettem most el Nektek. A játék hossza miatt, elsősorban otthoni, vagy szabadidőben való játszásra ajánlom.
A kártyákon szerepel a helyes és a helytelen írásmód is, amiből választania kell a játékosnak. Javaslom, hogy a játékosok között mindig legyen jó helyesíró, aki észreveszi a tévedéseket.

Hiányzó betűk

  Más népek meséiből válogattam tízet és mindegyikből elloptam 2-3 betűt. Lehet Írásban, esetleg hangos olvasáskor, menetközben. Talán, így izgalmasabbá válik az olvasás. Mindenesetre nagyon kell közben koncentrálni. Érdekes módon, ha így gyakorolunk a lányaimmal, utána csökken a „kitalálom, mi lehet odaírva olvasás”, sokkal figyelmesebben olvasnak akár új, akár ismert szöveget. Ne hagyjátok ki, ismerkedjetek [...]

Hát akkor hajrá!

  Irány a Szertár! Köszönöm a bizalmat, nagyon örültem, hogy ilyen sokan elkértétek a Suli-szertár kulcsát, hogy ennyien vállaltátok a bemutatkozást. Egyik szemem sír, a másik nevet, de ezt majd egy másik posztban írom meg. Most már tudom, hogy sokan vagytok, akik várják, hogy megtöltsem a szertár polcait. Nem is fecsérlem tovább az időt. Az [...]

Szorzóoszlop

  Mi a csuda az a szorzóoszlop? Mitől más mint a szorzótábla? A szorzóoszlop egy segédanyag a szorzótábla megtanulására. Könnyebbé válik vele a tanulás, mert kerüli a fölösleges szavak kántálását, kiegészítésként részt vesz benne a kéz és a szem is. A hangos kántálás során az eredményt össze kell kapcsolni a szorzóval, amit az ujjak száma [...]

Bűvös négyzet

  Matematikai bemelegítésnek szántam ezt a kis segédletet. Második osztály felett ajánlott mindenkinek, aki szükségét érzi egy kis agytornának. A feladat, beírni 1-9-ig a számokat az üres helyekre. Nem számít hogy melyik számot hányszor használod fel, csak feleljen meg az összegük a sorok, oszlopok, illetve az átló végén szereplő számmal. A feladatlap letölthető a szertárból.

Powered by WordPress | Shop Free Cellular Phones at Bestincellphones.com. | Thanks to Best CD Rates, iCellPhoneDeals.com Offers Best Cell Phone Deals. and Incinerador De Grasa